IVK Akadémia 2025 | Gyakorlati Program
Légy inspiráló vezető!
Az EXODUS a FIRESZ, a Nagyszalontai Református Egyházközség, a TIREKIFI és az 1RE Budapesti Református Egyetemi Misszió összefogásával, 2025-ben is megszervezi az IVK Akadémia gyakorlati programját.
Kiknek szól?
- 18-30 éveseknek, akik szeretnék megtanulni, hogyan vezessenek ifit vagy kisközösséget, akár gyülekezetben, akár iskolában.
- Azoknak, akik már vezetnek, de friss ötletekre, új lendületre vágynak a közösségük építéséhez.
- Akik már vezetnek egy ifit vagy iskolai kisközösséget, de szeretnének egy kis újdonságot bevinni a kiscsoportjukba
- Akik folyamatos háttér támogatásra és útmutatásra számítanának a program ideje alatt.
- Akik már befejezték az IVK akadémia első vagy a második szintjét
Miért éri meg csatlakozni?
A gyakorlati év célja, hogy az ifivezető képzéseken tanultakat valódi helyzetekben próbáld ki és közben értékes tapasztalatokat szerezz vezetőként. Ez az utazás nem csak saját növekedésedről szól: lehetőséged lesz tanítványként fejlődni, majd tanítványokat vezetni és mások számára példává válni.
Olyan fiatal vezetőket képzünk akik személyes beszélgetésekkel, mentorálással és csoportvezetésen keresztül segítik genreációjuk hitbeli fejlődését.
Tarts velünk bárhonnan a Kárpát-medencéből és hozd ki a legtöbbet a lehetőségeidből!
Folyamata
- 3 mentori hétvége, péntek estétől vasárnap kora délutánig az IVK Akadémia 1. és 2. szintjének tréningjeivel párhuzamosan
- Januárban egy gyülekezeti vagy iskolai kiscsoport toborzása
- Februártól júniusig egy kiscsoport vezetése egy részletesen kidolgozott segédanyag mentén
- A nyár során egy 10 napos missziós út Kárpát-medencén belül a kiscsoporttal
A képzés időpontjai:
- hétvége: 2025. január 24-26 . | Berekfürdő
- hétvége: 2025. február 21-23.| Berekfürdő
- hétvége: 2025. május 09-11. | Nagyszalonta (Erdély)
- hétvége: 2025. június 26-29. | Zutor (Erdély)
Jelentkezés feltételei
- 1. vagy 2. szint elvégzése
- 18. életév betöltése
- Mind a 3 hétvégén kötelező a részvétel, egyedül betegség miatt megengedett a hiányzás
- Regisztrációs űrlap kitöltése
- Motivációs levél feltöltése az űrlapon
- Fotó feltöltése a regisztrációs űrlapon (arckép, nem egész alakos)
- Az Exodus adatvédelmi tájékoztatójának az elfogadása
Személyes interjú
A regisztrációdat követően egy személyes interjúra kerül majd sor. A regisztráció során megadott telefonszámon keresztül felvesszük veled a kapcsolatot, és egyeztetjük a részleteket. Az interjú után telefonon értesítünk majd a jelentkezésed elfogadásáról.
A képzés költsége
A képzés értéke 290.000 Ft/fő | 740 €/fő | 3625 RON/fő, de van egy jó hírünk! Támogatóinknak köszönhetően (EXODUS, FIRESZ, Nagyszalontai Református Egyházközség, TIREKIFI, 1RE, Református Egyház) a résztvevőknek nem kell a teljes összeget kifizetniük!
- Összesen 70.000 Ft a személyes költséghozzájárulás, amit 2 részletben is be lehet fizetni.
- Részletfizetés esetén az 1. részlet 35.000 Ft, amit a személyes interjú és a jelentkezés elfogadása után kell átutalni az Exodus Egyesület bankszámlaszámára a későbbi infó levélben megadott adatok alapján 2024. december 20-ig. A 2. részletet, ami 35.000 Ft, 2025. január 20-ig szükséges befizetni.
- A személyes hozzájárulást a Felvidékről jelentkezők fizethetik euróban az eurós bankszámlánkra, az Erdélyből jelentkezők pedig lejben romániai lejes bankszámlánkra.
- Személyes költséghozzájárulás euróban: 180 € (1. részlet: 100 €; 2. részlet: 80 €)
- Személyes költséghozzájárulás román lejben: 875RON (1. részlet: 500 RON; 2. részlet: 375 RON)
A képzés ára tartalmazza:
– a 4 hétvége szállásának és háromszori étkezésének költségét
– a tréningek költségét
– a segédanyagok árát
– a 3. hétvége utazás költségének egy részét (Békéscsaba Nagyszalonta vonalon oda-vissza fuvar igényelhető)
– a 4. hétvége utazási költségét Debrecenből
Nem tartalmazza:
– az első 3 hétvége utazási költségeit
– a 10 napos missziós út útiköltségét
Támogatás
Bátorítunk, hogy kérd a gyülekezeted támogatását a programban való részvétel költségeihez.
Regisztrációs űrlap:
https://forms.gle/2HgfvmAeuzTRi8wt8
Jelentkezési határidő: 2024. december 15.
Ha bármi kérdésed van, keress minket az ivkakademia@gmail.com e-mail címen.
Csatlakozz hozzánk, várunk szeretettel,
IVK Akadémia szervezői csapata